II. Böllér Bajnokok Ligája böllérverseny megrendezésére Héhalomban.

2016.05.17 14:19

2016. április 23-án került sor a II. Böllér Bajnokok Ligája böllérverseny megrendezésére Héhalomban.

A versenyen 27 csapat indult, amelyen többek között a Pest Megyei Polgárőr Szövetség is részt vett böllércsapatával. A jótékonysági rendezvény tiszta bevétele a Dévai Szent Ferenc Alapítvány részére került felajánlásra. Böjte Csaba testvér személyes jelenlétével is megtisztelte a rendezvényt, ahol köszöntötte a megjelenteket. A támogatók között jelen volt a Polgárőrség nagy támogatója a CBA Kereskedelmi Kft. is, amely 30 sertést ajánlott fel. A Héhalom Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület a közel 10.000 fős rendezvény biztosítását 148 fő polgárőrrel oldotta meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A biztosításban részt vevő polgárőr egyesületek Nógrád megyéből: Bér, Vanyarc, Kálló, Erdőkürt, Jobbágyi, Buják, Pásztó, Tar, Ecseg, Alsótold, Nagyoroszi, Nógrádsáp, Heves megyéből: Heréd, Kerekharaszt, Nagykökényes, Lőrinci és Boldog, Pest megyéből: Bag, Acsa, Csővár, Galgagyörk, Isaszeg, Újkerepes, Hévízgyörk településekről érkeztek. De részt vettek a Pest Megyei Polgárőr Egyesület Első Motorvéd motoros polgárőrei. A fent kiemelt polgárőr egyesületek a rendezvény biztosításával járultak hozzá a jótékonysági böllér bajnokok ligájához. Nem említettük az ifjú polgárőröket, akik több egyesülettől részt vettek a beléptetésnél a karszalagok ellenőrzésében.

Cikk készítője: Kopó Mátyás

Fotók: Schirling István 

 

Rádió.P