Parlagfűmentes Magyarországért

2015.12.15 10:03
Parlagfűmentes Magyarországért
2015.12.12.
 
 
- 
Már a parkoló felé közeledve feltűnt, mennyi "csíkos" autó sorakozik egymás mellett. Mindegyik Polgárőrség feliríttal. Valami fontos dolognak kell történnie, hogy ennyien összejöttek Rétságra. Az már igaz, hogy fontos, hiszen a Nógrád Megyei Polgárőrszervezetek Szövetsége gesztorálásával Parlagfűmentes Magyarországért címmel tartottak tájékoztató programot. A meghirdetett eseményen bárki részt vehetett, de tény, hogy a járás polgárőrei voltak többségben a művelődési központ ugyancsak benépesült előadótermében. 
     Elsőként regisztráció, illetve az ismerősökkel való találkozás az aulában, majd kezdődött a komoly munka. Jávorka János, a Rétsági Polgárőr Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, bemutatta a vendégeket, majd ismertette a nap programját. 
    Laczkovszki András a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Nógrád Megyei területi Szervezet elnöke rövid köszöntőjében ismertette szervezete működésének lényegét, és azokat a kapcsolódási pontokat, amelyben más szervezetekkel együtt tudnak működni. 
     A nap előadását Hornyák Attila, a Nógrád Megyei Kormányhivatal herbológus munkatársa tartotta. Mondandója lényege a parlagfű ártalmassága, és a védekezés módozatai voltak. 
     Meglepően korrekt témafeldolgozásnak lehettek részesei azok, akik részt vettek a rendezvényen. Röviden összefoglalva a prezentációval színesített előadás lényegét, a jelenlévő tudósító tanulságként levonhatta, hogy hamis az a hisztériakeltés, amely a parlagfűt teszi egyedül felelőssé az allergiás tünetek megjelenéséért. Kétségtelen tény, hogy az emberek igen jelentős része szenved különféle növények pollenjei által kiváltott allergiában. Ugyanekkor rávilágított arra is, hogy allergia oka nem egyedül a pollenekben keresendő. Számtalan élelmiszeradalék, a hibás étkezési és életmódviszonyok lerontják az emberek immunrendszerét, természetes védekező képességét, és ilyen körülmények között bizony nehezen kezelhető tüneteket okoznak a pollenek, amelyeket sokszor másféle mellékhatásokkal járó gyógyszerekkel kell kezelni. 
     Nem vitatta persze, hogy a parlagfű allergén, és hogy nagyon elterjedt gyom, de arra is rávilágított, hogy számtalan más növény van környezetünkben, amely többszörösen veszélyes. Példaként említette a sárga vessző néven ismert fajt, amit sokan majdhogynem dísznövényként kezelnek, holott rendkívül erős pollenszóró, és pollenje tízszer nagyobb irritációt okoz, mint a parlagfű. Arról is szó esett, hogy sok más növényt is parlagfűnek tekintenek, pedig a hasonlóság ellenére teljesen ártalmatlanok. 
     Természetesen szó esett az irtásról is. Nem csak a parlagfűvet kell persze irtani, hanem más káros gyomokat is. A parlagfűnél két lényeges elem van, ami különös figyelmet igényel. Egyrészt a műveletlen földterületeken jelenik meg, és két-három évig terem gazdagon, ameddig más növényeknek átadja a helyet, majd visszaszorul. Földek, kertek művelésével tehát meg lehet akadályozni életre kelésüket. Másik fontos jellemző, hogy magja akár 30-40 évig csíraképes marad. A talajban szétterülve ezen időszakon belül bármikor előbújhat, és egytelen kifejlett növény több százezer magot képes hozni. 
     Nem mindegy az sem, hogyan és mikor védekeznek a parlagfű ellen. Elsősorban az előbb említett talajműveléssel. Másodsorban amikor még a növény négyleveles állapotban van (mintegy palánta) lehet eredményesen eltávolítani, bár ez hatékony, de fáradságos munkát jelent. Az elterjedt mód a pollenszórás semlegesítésére, a kaszálás. Fontos, hogy ez még a magképzés előtt történjen meg, (június hónapban legkésőbb) mert a későn végzett kaszálás nemhogy nem oldja meg a problémát, hanem a magok szélnek eresztésével tovább növeli a gyom túlélési lehetőségét. 
      Mindenkinek fontos érdeke, hogy a gyommal - imétlem többféle más gyommal - fertőzött területeken megszűnjön az ártalmas növények élettere. Mindenki a maga módján kapcsolódhat ehhez a tevékenységhez. 
     Pár képünk a rendezvényt dokumentálja. Hozzászólásoknak több helyet is megjelölhettünk volna, az alábbi linken lehet véleményeket kifejteni.
GiK 
.
.

                              http://www.retsag.net/